from:Rémtörténetek *-*
Elég későn indultam haza a buliból. Kicsit szédültem a sok piától, ezért úgy döntöttem, hogy azt a körülbelül 2 km-t gyalog teszem meg. Szerencsémre nem laktunk messze a város központtól. Egy ideje már sétáltam, mikor azt vettem észre, hogy valaki követ. Kicsit megijedtem, mert ilyen helyzetben még sosem voltam. Gyorsabb tempóra váltottam. Természetesen ő is. Szinte futottam, mikor elértem ahhoz a lépcsőházhoz, ahol lakom. Már majdnem az ajtónál voltam, mikor meghallottam a hangját. „Segíts! Kérlek, segíts” Hátrafordultam és láttam, hogy a hasát fogja, ahogy eddig is. Nem tudtam, hogy mit tegyek. Ha odamegyek és segítek, abból rossz is kisülhet, de ha nem megyek oda és nem segítek, és ha netalántán valami nagy baja van vagy meghal, akkor bűntudatom lesz. „Maradjon ott, ahol van! Hívok mentőt!” Mondtam neki. Már épp nyúltam a telefonomért, mikor a semmiből elém termett. A lábam azonnal a földbe gyökerezett. Az arcát megpillantva pedig sikolyra állt a szám, de hang nem jött ki rajta. Eddig nem láttam, hogy is néz ki, mert egész végig az árnyékokon keresztül követett. Azt hittem ember, de nem az. Hosszú megnyúlt végtagjai voltak. A keze nem ujjakban, hanem karmokban végződött. Megragadta a csuklómat és elrángatott a lépcsőház mögötti játszótérre. Kezeimtől fogva felkötözött a hinta tartó oszlopához. Vicsorgott rám. Majd éles karmait belém mélyesztette. A karmaival felszabdalta a hasam. Az utolsó, amit láttam az az volt, hogy eszi a hasamból kilógó belsőségeimet.
klau
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése